Kedves nagyrozvágyi lakosok, kedves bodrogköziek!
Ezúton szeretném nagyon sok szeretettel meghívni Önöket az augusztus 4-én Nagyrozvágyon megrendezésre kerülő „Bodrogközi Kincsek”- Tehetségkutató Fesztiválunkra.
A tavalyi évben megrendezett „Nagyrozvágyiak találkozója” minden programeleme a településre és a településhez valamilyen szinten kötődő fellépők műsorára épült, mely a résztvevők körében nagy tetszésnek örvendett. Úgy gondoltuk, hogy idén átlépjük Nagyrozvágy határait, és kitekintünk tágabb otthonunkra, a Bodrogközre. Csokorba szedtük a Bodrogköz kincseit, tehetségeit, akik különböző műfajú műsoraikkal szórakoztatnak minket a fesztivál során.
A rendezvény Önkormányzatunk és a Nagyrozvágyon működő Fiatalok Bodrogközért Közhasznú Egyesület közös szervezésében valósul meg. Az Egyesület sikeres pályázatának köszönhetően este Rúzsa Magdi ad élő koncertet, mely még tovább emeli rendezvényünk színvonalát.
Ugyanakkor a rendezvény megszervezésével kapcsolatban számos feladat hárul Önkormányzatunkra, melyeknek komoly anyagi vonzata van. A tavalyi rendezvényünk során a résztvevők szemtanúi lehettek, hogy dolgozóink és a település lakosai energiát és munkát nem kímélve milyen csodás környezetet, vendéglátást és programokat szerveztek a jó hangulat érdekében. Lelkesedésünk és energiánk továbbra is határtalan, azonban pénzügyi lehetőségeink sajnos még mindig korlátozottak. Éppen ezért aki teheti, és kedvet érez hozzá, hogy rendezvényünket bármilyen formában támogassa, a Polgármesteri Hivatalban azt megteheti, vagy az alábbi bankszámlára küldheti adományát:
Nagyrozvágy Község Önkormányzata 11734138-15349576
Bízom benne, hogy meghívásunkat minél többen elfogadják, és együtt tölthetünk egy jó hangulatú, vidám napot.
Az augusztus 4-i találkozásban bízva, üdvözlettel:
Hogya Orsolya
polgármester
Nagyrozvágy, 2012. július 16.