Címlap

Meghívó

Kedves nagyrozvágyi lakosok!

Ezúton szeretném sok szeretettel meghívni Önöket az augusztus 6-án megrendezésre kerülő „Nagyrozvágyiak találkozója” elnevezésű falunapunkra, melyen szívből remélem, hogy mindannyian részt veszünk.

E napon alkalmunk nyílik találkozni a jelenleg is Nagyrozvágyon élő, illetve az innen elszármazott rozvágyiakkal, és együtt eleveníthetjük fel a régi emlékeket, közös osztálykirándulásokat, régi barátságokat, és egyéb, a településhez kötődő közös emlékeket.

A nap programja is elsősorban Nagyrozvágy köré épül, a település jelenlegi életét mutatja be és öleli fel. Bemutatkoznak a Nagyrozvágyon jelenleg működő szervezetek, többek között az Idősek klubja, általános iskolánk majorett csoportja, valamint a nagyrozvágyi kötődésű tehetséges fiatalok és csoportok is szórakoztatnak minket műsoraikkal.

Önkormányzatunk nehéz anyagi helyzete ellenére vállalkozott arra, hogy energiát nem kímélve megszervezi ezt a rendezvényt, ahol régi barátainkkal, szomszédjainkkal, ismerőseinkkel együtt tölthetjük a napot! Lelkesedésünk és energiánk határtalan, azonban pénzügyi lehetőségeink sajnos korlátozottak. Éppen ezért aki teheti, és kedvet érez hozzá, hogy rendezvényünket bármilyen formában támogassa, a Polgármesteri Hivatalban azt megteheti.

Az augusztus 6-i találkozásban bízva, üdvözlettel:

Hogya Orsolya
polgármester

Nagyrozvágy, 2011. július 20.

Mivel rendezvényünkre számos elszármazott nagyrozvágyit várunk haza, szeretnénk, ha szép és rendezett településkép fogadná őket. Önkormányzatunk ennek érdekében minden tőle telhetőt megtesz, és a kedves lakosokat is arra szeretnénk kérni, hogy saját környezetüket minél szebbé varázsolják.
 

 
Hirdetések
Kiemelt weblapok:
"Adj vért és ments meg három életet!"
Évente közel fél millió önkéntes embertársunk, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink.
Letölthető weblap sablonok
A weblapsablonok.com weboldal egy kiemelt forrása a színvonalas minőségű weboldal sablonoknak.
Magyar Vöröskereszt
Adományozzon a Magyar Vöröskeresztnek!
Keresőszolgálat
A Vöröskereszt segítséget nyújthat Önnek családtagjai keresésében.
Hitel ügyintézés
Túl magas a havi törlesztőrészelet? Pénzre van szüksége? Váltsa ki meglévő magas kamatozású hitelét!
IT-NAV Hungary
Honlapszerkesztés Weblapkészítés, akár díjmentesen is! Kereső marketing, tárhely, tejleskörű szolgáltatás!
Google PageRank